UNDORÍTÓ: Vakvezető kutyát vegzált a kalauz
Vajon mennyire kell SÖTÉTNEK LENNI ahhoz, hogy valaki ne ismerjen fel egy látássérült/vak személyt a segítőkutyájával? Ez szinte képtelenség, de a MÁVNAK ezeket a mélységeket is gond nélkül sikerült megugrania. Lenne pár kérdésünk ezzel kapcsolatban…
Aki esetleg nem hallotta volna még az országos sajtóban IS komoly visszhangot keltő hírt, annak egy rövid összefoglaló cikkünk apropójáról:
Pozsgay Dóra párjával és segítőkutyájával vonattal utazott Budapestre, egy látássérültek számára rendezett programra, amikor a jegyvizsgáló nekiállt vegzálni őt, mondván az eb nem visel szájkosarat. Az hagyján, hogy hazánkban 15 éve törvény mondja ki, hogy mindez nem kötelező a segítőkutyáknak, tekintsünk is el most a „szakember” tudatlanságától, és vizsgáljuk meg inkább az emberi oldalt.
Sajnos a ma Magyarországának proli „skilljeit” remekül hozta a kalauz: Gyűlölet, megosztottság, felsőbbrendűség, ki, ha én nem stílus, és még hosszasan lehetne sorolni. Tetejébe pedig ott van az a hangnem, amellyel emberünk fellépett egy magát csak korlátozottan megvédeni képes emberrel szemben:
„Megalázó stílusban kérte számon, hogy kié a kutya és miért nincs rajta szájkosár, és azt hajtogatta, hogy ez az életét veszélyezteti, mert bármikor megharaphatja. Elmondtam neki, hogy ő az én vakvezető kutyám, ezért van rajta vakvezető hám, és a jogszabály szerint nem szükséges szájkosarat tenni rá. A reakciója az volt, hogy továbbra is azt hajtogatta, hogy mi van, hogy ha őt megharapja, és hogy mindenáron tegyek rá szájkosarat” - mesélte „élményeit” Dóra. Majd a jómadár a hülyeségét tetézve még egyszer visszatért a „tetthelyre”, mondván, nem lát az állaton olyan jelzést, amely bizonyítaná róla azt, hogy „az” vakvezető lenne…
Mennyire kell ahhoz SÖTÉTNEK lenni, hogy valaki ne ismerjen fel egy látássérült/vak személyt a segítőkutyájával?
Mennyire kell HÜLYÉNEK és ÉRZÉKETLEN NYOMORULTNAK lenni ahhoz, hogy valaki ne legyen hajlandó egy pillantást vetni az ezt igazoló dokumentumokra?
Mennyire kell INKOMPETENS HR osztállyal rendelkezni egy szolgáltatónak ahhoz, hogy egy magát az „ország egyik legnagyobb szolgáltatójaként” definiáló cég ilyen „embereket” alkalmazzon?
Mennyire kell ahhoz LEALACSONYODNI egy társadalomnak és utazóközönségnek, hogy ha ilyet tapasztalnak maguk körül, akkor első reakcióként a PASSZÍVÍTÁS HELYETT ne rögtön a jó oldalra odaállva lépjenek fel?
Ezek csak KÉRDÉSEK, azonban nem csupán egy vakvezető kutya és annak gazdájának hitele múlik rajtuk. Hanem mindannyiunké!