BLOG

A kutya az emberhez hűséges, a macska a házhoz - tartja a mondás. Nagyjából ezzel a kijelentéssel egyidős a vita is, hogy melyik állat a szebb, az okosabb, a ragaszkodóbb, a jobb… Dán tudósok most ezt a kérdést vitték döntésre, tulajdonképp végleg.

Nova, a berni pásztor egy élelmiszerbolt parkolójából lépett meg, és valószínűleg maga sem sejtette, hogy élete legnagyobb kalamajkája keveredik belőle.

2022 októbere - Csepelen egy férfi éjjel sétáltatta staffordshire terrier kutyáját, mikor szóváltásba keveredett egy négyfős társasággal, akik egy másik, szintén stafford fajtajellegű kutyával tartózkodtak a helyszínen. Az eset hihetetlen véget ért, és mindennél jobban mutatja, milyen mélyen van ez az ország.

Már eddig is egyfajta hős mítosz élt az átlagember képzeletében, amikor az amerikai tűzoltókra gondolt. Ezután a történet után bizonyosan tovább erősödik majd a beidegződés!

Talán nincs is olyan állat/kutyabarát, aki ne fújná kívülről a legendás Hachi sztoriját. A kutyus már életében valódi hős lett, több filmet forgattak róla, szobraihoz milliók zarándokoltak el. Hachiko nem csupán Japánban lett halhatatlan, hanem az egész világon!

A vita nagyjából egyidős az állattartással, de most egy kutatócsoport átvágta a gordiuszi csomót. Megdöbbentő, egyúttal elkeserítő eredmény született!

A történelem ismétli önmagát. Most éppen a legendás Hachiko elevenedik meg a szemünk előtt, csak épp Japán helyett Indiában.

Nemrégiben Vásárosmiskéről jelentkeztünk Facebook LIVEban és írásban egyaránt, ahol mindenki számára VILÁGOS SZAPORÍTÓ TEVÉKENYSÉG folyik.

A kutyák hűsége legendás. Talán ők az egyetlen lények ezen a világon, akik megmaradtak ugyanannak az önzetlen, jóságos, kedves társaknak, akik minden hátsó gondolat és számítás nélkül keresik a társáságunkat. Az Ő tiszteletükre szedtük most össze Nektek az általunk LEGSZEBBNEK talált kutyás idézeteket.

Egy kép többet mond ezer szónál, tartja a mondás. Nos, az alábbi festmények esetében ez hatványozottan igaz. ÍME, az általunk öt legszebbnek és legkifejezőbbnek talált kutyás kép az egyetemes festészet világából.

Minárcsik Sándor régi motoros az állatvédelemben, sok mindent látott és tapasztalt már, de ami egy ideje a vasi Vásárosmiskén zajlik, az még őt is megdöbbentette. Ennél már csak a helyi hatóságok inkompetens „ügyintézése” okozott neki nagyobb meglepetést…

A Kutyáknak by Quebeck csapatát mindig is megérintette a menhelyen élő állatok sorsa. Számos alkalommal adományoztunk több tonna prémium tápot, lehetőségeinkhez mérten segítettük az állatvédők nemes, ám rendkívül nehéz munkáját.

31 évesen és 163 naposan, szeretetben, családja körében kelt át a szivárványhídon Bobi, aki a sok-sok szép emlék és a fájdalom mellett egy nagyon nehezen megdönthető rekordot hagyott hátra az utókornak.

Hála az égnek, egyre gyakrabban fogadnak örökbe menhelyi kutyákat a gazdijelöltek. A jobb sorsra érdemes állatok esetében viszont nem mindig visszakövethető az eb családfája, vagyis az, hogy milyen keverék és honnan származik.

Tisztázzuk a legelején: Nagyon kevés ilyen létezik (vagy isten lássa lelkem, talán nincs is), de számomra a legförtelmesebb bűn mégiscsak az, ha valaki egy állatot eldob vagy KIDOB.

A máig rajongott egykori Back II Black ex énekese, a jelenleg nagy sikereknek örvendő Melody Maker zenekar frontembere nem tud létezni négylábúak nélkül. Bebe bundás barátait abszolút családtagként kezeli, rajong értük, de azért akad olyan szituáció, amivel még őt is ki lehet hozni a sodrából… Vele beszélgettünk!

Nem mindennapi dolog „ütötte meg” egy brazil állatklinika dolgozóinak szemét. A hozzájuk bekerült balesetes kutya ugyanis lábadozása során egyszer csak hirtelen elkezdett patkányokat enni és bokrokra, valamint fára mászni.

Még augusztusban történt, hogy egy jómadár Pesterzsébeten sétálva minden előzmény nélkül megszurkált egy kerítés mögött tartózkodó kutyát. Az eset nem maradt büntetlenül, „emberünkre” fél év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész.

Az állatok világnapjának alaptézise, hogy az állatok teljesebbé tesznek bennünket, embereket, boldogságot sugároznak és önzetlen barátságukkal, hűségükkel beragyogják a mindennapjainkat. Az ünnepet azért hívták életre, hogy ezt a szimbiózist erősítsék és felhívják a figyelmet a fontosságára.

A kutyák bélrendszere ugyanúgy mindenféle kórokozónak ki van téve, mint az emberi emésztőrendszer. Mivel nem tudják elmondani, milyen fájdalmak gyötrik őket, a gazdinak árgus szemekkel figyelnie kell a tüneteket, és gyanú esetén azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert bizonyos megbetegedések akár végzetesek is lehetnek! Mire ügyeljünk? Hogyan védjük kutyánkat a bélgyulladástól?

A babéziózis, más néven babézia elsősorban kullancsok által terjesztett betegség, amely kutyák és más emlősök körében is előfordul. Milyen tünetei vannak ennek a súlyos betegségnek, illetve milyen kezelési módszerek állnak rendelkezésre? A legfontosabb pedig, hogy hogyan előzheted meg kutyád megfertőződését?

Azt mondják, egy kutya addig marad velünk, míg el nem végzi a feladatát. Azt, amire hivatott, amiért az ember mellé, a gazdájához rendeltetett. Ha pedig célt ért, fájdalmasan gyorsan hagyja el ezt a hűtlen, kétszínű földi világot.

Varga Károly gyermekorvos egy igazi úttörő a pályán: az óbudai doktor már hét esztendeje kutyájával együtt rendel, és teszi ezt komoly elismeréssel, valamint eredményekkel!

Mi magunk is előszeretettel fogyasztjuk egy-egy nehéz nap utáni a Netflix tartalmait, azonban ezzel a sorozattal eddig valamiért még nem találkoztunk. Mivel gyanítjuk, hogy az esetünk nem egyedi, így minden kedves kutyás társunknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a NINCS reménytelen kutya hatrészes sorozatot.

Mi magunk is előszeretettel fogyasztjuk egy-egy nehéz nap utáni a Netflix tartalmait, azonban ezzel a sorozattal eddig valamiért még nem találkoztunk. Mivel gyanítjuk, hogy az esetünk nem egyedi, így minden kedves kutyás társunknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a NINCS reménytelen kutya hatrészes sorozatot.

Kutyát tartani jó, kutyát tartani egészséges, kutyát tartani vicces. Az utóbbi van leginkább előtérben a mindennapokban, hiszen alig múlik el úgy napszak, hogy kedvenceink ne csináljanak valamiféle megmosolyogtató bohóságot!